![]() |
2009.11.17. 16:27
muhaati írta:daam520d írta:daam520d írta:Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, hogy valaki szedett e már ki kormányművet az autója alól, mert az enyémnek mind a két oldalon ki van a szimering és ömlik az olaj. Azt már néztem, hogy elvileg 2 csavar fogja de a kormányt, hogy kell lekötni, ha valaki csinált már ilyet ossza már meg a tapasztalatait, ha megkérhetem. Előre is köszönöm.
Tehát senkinek semmi ötlete, pedig jó lenne, ha valaki tudna segíteni, gépésztechnikus vagyok, csak nem autószerelést tanultam, és ha valaki elmondaná mire kell figyelni akkor ki tudnám szerelni, és elvinni egy kormányműveshez, az is elég szép összeg lesz. Na remélem azért csak csinált már valaki ilyesmit. Köszi sziasztok
A kormánykardán csavarját kiveszed, (figyelj rá, hogy középállásban legyen, és ugyanúgy vissza, közben nem szabad eltekerni a kormánykereket, mert elszakad a légzsák spirál!), két axiálcsuklót kitekered a k.-műből, szervócsöveket lekötöd. Két felfogatócsavart kiveszed. Ennyi.
Ha nem akar kiférni, akkor a bölcsőt lejjebb kell engedni. ( Azt hiszem a 20D-nél ki lehet buktatni bölcső le. nélkül is.)
2010.02.13. 12:38
2010.02.13. 15:24
Cyri írta:Sziasztok! A következő kérdésem lenne! 2-3 napja elkezdett az autóm olyat csinálni h mikor jobbra kicsit élesebben kanyarodok, és utána tekerem vissza a kormányt olyasmi hangot hallok 1-2 pillanatra mint ha két fém súrlódna össze! Ez mitől lehet???
2010.02.13. 15:27
Cyri írta:Cyri írta:Sziasztok! A következő kérdésem lenne! 2-3 napja elkezdett az autóm olyat csinálni h mikor jobbra kicsit élesebben kanyarodok, és utána tekerem vissza a kormányt olyasmi hangot hallok 1-2 pillanatra mint ha két fém súrlódna össze! Ez mitől lehet???
Az előbb vettem észre h nem csak amikor jobbra kanyarodok hanem akkor is adja a hangot amikor balra! Nem folyamatos hang, hanem csak néha egy pillanatra jön be! Érdekes!
2010.02.13. 15:36
muhaati írta:Cyri írta:Cyri írta:Sziasztok! A következő kérdésem lenne! 2-3 napja elkezdett az autóm olyat csinálni h mikor jobbra kicsit élesebben kanyarodok, és utána tekerem vissza a kormányt olyasmi hangot hallok 1-2 pillanatra mint ha két fém súrlódna össze! Ez mitől lehet???
Az előbb vettem észre h nem csak amikor jobbra kanyarodok hanem akkor is adja a hangot amikor balra! Nem folyamatos hang, hanem csak néha egy pillanatra jön be! Érdekes!
Legelőször nézz olajszintet a szervótartályban! Ha kap egy pici levegőt, a szervópumpa adhat hangot.
2010.02.13. 15:53
Cyri írta:
Meg is néztem! Gondolom az a ATF OIL ONLY tartály az! Nem? Abban van olaj, de igazságszerint abba mennyi olajnak kellene lennie?
2010.02.13. 17:12
muhaati írta:Cyri írta:
Meg is néztem! Gondolom az a ATF OIL ONLY tartály az! Nem? Abban van olaj, de igazságszerint abba mennyi olajnak kellene lennie?
Igen az az, kb 3/4-ig kell lennie, de a kupakból lóg ki középen a nívópálcája. Ha sok olaj hiányzik belőle, folyamatosan "zörög". Ha egy kevés kell bele, akkor tud néha, alászedéskor nyüszörögni.
2010.02.13. 17:14
Cyri írta:muhaati írta:Cyri írta:

Hát nekem abba nem sok olaj van! Sőt sztem nagyon kevés! Milyen olajat kell abba rakni?
2010.02.13. 17:57

2010.02.13. 18:02
Cyri írta:Cyri írta:muhaati írta:Cyri írta:
Meg is néztem! Gondolom az a ATF OIL ONLY tartály az! Nem? Abban van olaj, de igazságszerint abba mennyi olajnak kellene lennie?
Igen az az, kb 3/4-ig kell lennie, de a kupakból lóg ki középen a nívópálcája. Ha sok olaj hiányzik belőle, folyamatosan "zörög". Ha egy kevés kell bele, akkor tud néha, alászedéskor nyüszörögni.
Hát nekem abba nem sok olaj van! Sőt sztem nagyon kevés! Milyen olajat kell abba rakni?
De sztem mással lesz a gond! Mert ez ilyen fémes hangot ad! Tudom melyik az a nyüszörgő hang amit mondasz!
2010.02.13. 19:14
simi64 írta:Cyri írta:Cyri írta:muhaati írta:Cyri írta:
Meg is néztem! Gondolom az a ATF OIL ONLY tartály az! Nem? Abban van olaj, de igazságszerint abba mennyi olajnak kellene lennie?
Igen az az, kb 3/4-ig kell lennie, de a kupakból lóg ki középen a nívópálcája. Ha sok olaj hiányzik belőle, folyamatosan "zörög". Ha egy kevés kell bele, akkor tud néha, alászedéskor nyüszörögni.
Hát nekem abba nem sok olaj van! Sőt sztem nagyon kevés! Milyen olajat kell abba rakni?
De sztem mással lesz a gond! Mert ez ilyen fémes hangot ad! Tudom melyik az a nyüszörgő hang amit mondasz!
Csakis ATF szervoolajat tölthetsz bele (hisz olvastad a tartályon)
Ez piros színű.
Tippem a fémes hangra:
Toronycsapágy.
Tudom, hogy nem egészséges álló helyben tekergetni, de állj a hóra a két elsővel, valaki tekerje, valaki meg hallgassa nyitott mocitetőnél, hogy honnan jön.
2010.02.13. 19:30
Cyri írta:simi64 írta:Cyri írta:Cyri írta:muhaati írta:Cyri írta:
Meg is néztem! Gondolom az a ATF OIL ONLY tartály az! Nem? Abban van olaj, de igazságszerint abba mennyi olajnak kellene lennie?
Igen az az, kb 3/4-ig kell lennie, de a kupakból lóg ki középen a nívópálcája. Ha sok olaj hiányzik belőle, folyamatosan "zörög". Ha egy kevés kell bele, akkor tud néha, alászedéskor nyüszörögni.
Hát nekem abba nem sok olaj van! Sőt sztem nagyon kevés! Milyen olajat kell abba rakni?
De sztem mással lesz a gond! Mert ez ilyen fémes hangot ad! Tudom melyik az a nyüszörgő hang amit mondasz!
Csakis ATF szervoolajat tölthetsz bele (hisz olvastad a tartályon)
Ez piros színű.
Tippem a fémes hangra:
Toronycsapágy.
Tudom, hogy nem egészséges álló helyben tekergetni, de állj a hóra a két elsővel, valaki tekerje, valaki meg hallgassa nyitott mocitetőnél, hogy honnan jön.
Már kipróbáltam! Az az érdekes h álló helyzetben semmilyen hangot nem ad csak menetközben!
2010.02.13. 23:54
2010.02.14. 00:20
Szervusz!Nekem rugó törés volt ilyen tünettel két éve!Torony csapágyat mondott a szerelőm, meg is rendelte, de nem az volt.Azért ha már volt egy új, ki lett a rugóval egyetembe cserélve.Cyri írta:simi64 írta:Cyri írta:Cyri írta:muhaati írta:Cyri írta:
Meg is néztem! Gondolom az a ATF OIL ONLY tartály az! Nem? Abban van olaj, de igazságszerint abba mennyi olajnak kellene lennie?
Igen az az, kb 3/4-ig kell lennie, de a kupakból lóg ki középen a nívópálcája. Ha sok olaj hiányzik belőle, folyamatosan "zörög". Ha egy kevés kell bele, akkor tud néha, alászedéskor nyüszörögni.
Hát nekem abba nem sok olaj van! Sőt sztem nagyon kevés! Milyen olajat kell abba rakni?
De sztem mással lesz a gond! Mert ez ilyen fémes hangot ad! Tudom melyik az a nyüszörgő hang amit mondasz!
Csakis ATF szervoolajat tölthetsz bele (hisz olvastad a tartályon)
Ez piros színű.
Tippem a fémes hangra:
Toronycsapágy.
Tudom, hogy nem egészséges álló helyben tekergetni, de állj a hóra a két elsővel, valaki tekerje, valaki meg hallgassa nyitott mocitetőnél, hogy honnan jön.
Már kipróbáltam! Az az érdekes h álló helyzetben semmilyen hangot nem ad csak menetközben!
2010.02.14. 09:31
bmw520ds írta:Szervusz!Nekem rugó törés volt ilyen tünettel két éve!Torony csapágyat mondott a szerelőm, meg is rendelte, de nem az volt.Azért ha már volt egy új, ki lett a rugóval egyetembe cserélve.Cyri írta:simi64 írta:Cyri írta:Cyri írta:muhaati írta:Cyri írta:
Meg is néztem! Gondolom az a ATF OIL ONLY tartály az! Nem? Abban van olaj, de igazságszerint abba mennyi olajnak kellene lennie?
Igen az az, kb 3/4-ig kell lennie, de a kupakból lóg ki középen a nívópálcája. Ha sok olaj hiányzik belőle, folyamatosan "zörög". Ha egy kevés kell bele, akkor tud néha, alászedéskor nyüszörögni.
Hát nekem abba nem sok olaj van! Sőt sztem nagyon kevés! Milyen olajat kell abba rakni?
De sztem mással lesz a gond! Mert ez ilyen fémes hangot ad! Tudom melyik az a nyüszörgő hang amit mondasz!
Csakis ATF szervoolajat tölthetsz bele (hisz olvastad a tartályon)
Ez piros színű.
Tippem a fémes hangra:
Toronycsapágy.
Tudom, hogy nem egészséges álló helyben tekergetni, de állj a hóra a két elsővel, valaki tekerje, valaki meg hallgassa nyitott mocitetőnél, hogy honnan jön.
Már kipróbáltam! Az az érdekes h álló helyzetben semmilyen hangot nem ad csak menetközben!
2010.02.15. 17:45
muhaati írta:Cyri írta:muhaati írta:Cyri írta:
Meg is néztem! Gondolom az a ATF OIL ONLY tartály az! Nem? Abban van olaj, de igazságszerint abba mennyi olajnak kellene lennie?
Igen az az, kb 3/4-ig kell lennie, de a kupakból lóg ki középen a nívópálcája. Ha sok olaj hiányzik belőle, folyamatosan "zörög". Ha egy kevés kell bele, akkor tud néha, alászedéskor nyüszörögni.
Hát nekem abba nem sok olaj van! Sőt sztem nagyon kevés! Milyen olajat kell abba rakni?
Autómataváltó olaj, ATF D II, vagy III.
2010.02.15. 20:06
Cyri írta:muhaati írta:Cyri írta:muhaati írta:Cyri írta:
Meg is néztem! Gondolom az a ATF OIL ONLY tartály az! Nem? Abban van olaj, de igazságszerint abba mennyi olajnak kellene lennie?
Igen az az, kb 3/4-ig kell lennie, de a kupakból lóg ki középen a nívópálcája. Ha sok olaj hiányzik belőle, folyamatosan "zörög". Ha egy kevés kell bele, akkor tud néha, alászedéskor nyüszörögni.
Hát nekem abba nem sok olaj van! Sőt sztem nagyon kevés! Milyen olajat kell abba rakni?
Autómataváltó olaj, ATF D II, vagy III.
Liqui Moly ATF III olajat raktam bele! Gondolom ezaz!
2010.02.16. 10:20
muhaati írta:Cyri írta:muhaati írta:Cyri írta:muhaati írta:Cyri írta:
Meg is néztem! Gondolom az a ATF OIL ONLY tartály az! Nem? Abban van olaj, de igazságszerint abba mennyi olajnak kellene lennie?
Igen az az, kb 3/4-ig kell lennie, de a kupakból lóg ki középen a nívópálcája. Ha sok olaj hiányzik belőle, folyamatosan "zörög". Ha egy kevés kell bele, akkor tud néha, alászedéskor nyüszörögni.
Hát nekem abba nem sok olaj van! Sőt sztem nagyon kevés! Milyen olajat kell abba rakni?
Autómataváltó olaj, ATF D II, vagy III.
Liqui Moly ATF III olajat raktam bele! Gondolom ezaz!
Yessssss!!!!!
2010.03.11. 19:05
2010.03.14. 11:18