Facebook E39.hu Google+ E39.hu Youtube E39.hu Twitter E39.hu Instagram E39.hu
Hozzászólás küldése

Re: Fűtés-hűtés

2015.12.23. 22:55

Zo78 írta:Üdv!

Az én kis orientblau mackóm forró karácsonyi ajándékkal kedveskedett...
A jelenség eléggé összetett és önmagamhoz híven kellőképpen úrra is lett rajtam a kétségbeesés. A vonatkozó témák pár száz oldalát átnyálazva – fenyőfa díszítés helyett – már tisztult a kép, de a kérdést (megerősítést) nem úszom meg.

Tehát. A fűtésem (nem digit, hanem a faék egyszerűségű tekergetős panellel) már egy ideje random működött. Ez abban nyilvánult meg, hogy egyrészt hidegindításkor (amikor ráadtam a gyújtást) bal oldalról, elölről mechanikus kattogás volt hallható, a fűtés azonban működött úgy-ahogy. Egy ideig fűtött, majd elkezdte visszahűteni az utasteret, ha egy fokozattal feljebb vettem a hőfokot, megint fűtött egy darabig, és így tovább. Ugyancsak ide tartozó adalék, hogy - nekem a klímapanel mögött venti nem lévén - a vezetőoldali lábtér felett, a kormányoszlop mellett lévő utastér hőmérséklet érzékelő gomba a motorcsere (azon belül a szívósor csere) óta szórakozik, idegesítő "szörcsögő" hangja van a beszívott levegővel, a fordulatszám változásával fordított arányú intenzitással.
Az "igazi" gondok viszont tegnap jelentkeztek. Megszűnt a fűtésem, a hőmérsékletet maximumra állítva is nagy jóindulattal langyosnak nevezhető levegő érkezik mindegyik szellőzőből, ezzel egyidejűleg városi araszolás alatt észrevettem, hogy a hűtővíz hőmérő mutatója bedőlt jobbra, az észleléskor a mutató kb. a függőleges és a piros mező között volt félúton. Azonnal megálltam az út mellett, hirtelen azt sem tudtam, hova kapjak a forgalom közepén. nagyjából fél percet álltam ott - mégiscsak útban voltam - de ahogy ráadtam a gyújtást, a mutató beállt középre. Indítottam, egyidejűleg gyorsan bepötyögtem a 19.7 kódot a titkosba: a víz 115 C körül volt, de ahogy elindultam (szerencsére megszűnt az araszolás), vissza is hűlt 94-re. Ahogy ezt követően haladtam, az egyik lámpánál indulás után hallottam a viszkó repülőgép-hangját, de csak alig pár másodpercig (közben a víz vissza is ment 90-re). Beálltam egy parkolóba, motorháztető felnyit. Járó motor mellett figyeltem a venti fordulatszámát, párhuzamosan a board-on változó (emelkedő) hőértékekkel. Semmi sem történt, a víz már 110-nél járt (a mutató épp csak kimozdult jobbra), de a viszkó meg sem moccant. Motor leállít.
Volt egy órás dolgom a városban, mire visszaértem, a víz visszahűlt 80 körülre (titkos szerint). Indítás, mutató középre állt, indulok, de most már célirányosan teszt-jelleggel. Araszolás, a víz viszonylag gyorsan felment 105-re, majd hirtelen vissza 95-97-re, aztán újra fel 100-ra. 50-60 km-re gyorsítás esetében tartotta a 97-98-at, de nem ment alá. Kimentem autópályára, 130-nál becövekelt 94-96 közé. De amint főút (90-95 km/h), vagy városi szötymörgés, visszatért a 97-105 közötti ingadozáshoz, de volt hogy felment 115-re is. Ezen akció közben a fűtés kb 1 percre visszatért, majd ismét megszűnt.
Itthon beálltam az udvarba, járó motornál megint megfigyelés. A víz felment 110-ig, a mutató nem mozdult középről, de a viszkó sem mozdult. A hűtőventit puszta kézzel le tudtam fogni. :shock: A vízcsövek közül a felső (szemből a jobb oldali) forró, az alsó meleg, de simán rá tudtam fogni. A víz aztán mindezek ellenére beállt 100-ra.

A témákat olvasva - és a fenti tünetek mindegyikét figyelembe véve - az alábbi lehetőségek jöhetnek szóba, és/vagy alapon:
- haldokló /halott fűtéscsap (a kattogás árulkodó jel lehet)
- haldokló viszkó (szinte biztos)
- süni (nem valószínű, mert bár fűtés nincs - talán a fűtéscsap miatt - de levegő minden fúvókán jön)
- levegős a rendszer (nem lehet, mert Muhaati csinálta)
- fagyálló - desztvíz helytelen aránya (nem lehet, mert Muhaati cserélte)
- a fagyálló folyadék szintje (nem, ellenőriztem hideg motornál, a nívó kb 1,5 cm volt lejjebb a max-nál)
- termosztát (nem valószínű, mert kb 3 hónapos Mahle-Behr, ami nem szokott szar lenni :roll: )
- a motor oldalán lévő hőgomba döglött (?)

Főleg észrevételeket, egyéb opciókat várnék (amiket nem vettem számításba).
Köszönöm!

Ezt most a monitor mögül írom:
Szerintem a viscod halott.
A szörcsögődet pedig ki kellene venni csövestől, és az esetlegesen a motorcserénél belejutott fagyállót kiöblíteni belőle. Előfordulhat, hogy megáll benne valahol, de mivel etilénglikol, soha nem fog kiszáradni akkor sem, ha időnként át tudja szívni rajta a levegőt a motor. Ilyenkor szörcsög. Nem nagy mutatvány, a tűzfalon áttörő fűtőradiátor csövei mellett van rádugva a gumicső, a lábtér feletti műanyag elemben van végigvezetve. Kihúzod, átmosod vízzel. Mivel alapból nem tud rajta áramlani a vákuum, nem tudja betölteni a funkcióját a termisztor, mert nem cserélődik rajta a levegő. Nem tudja a panel hány fok van. Azért az a tekerős panel sem olyan egyszerű mint a faék, komplett hőszabályzás van benne.
Nekem perpill ez jutott eszembe.

Ezt a hozzászólást a szerzőnek Gallaca az itt látható tagok köszönték meg: Zo78
Értékelés: 4.76%

Re: Fűtés-hűtés

2015.12.24. 00:16

Zo78 írta:Üdv!

Az én kis orientblau mackóm forró karácsonyi ajándékkal kedveskedett...
A jelenség eléggé összetett és önmagamhoz híven kellőképpen úrra is lett rajtam a kétségbeesés. A vonatkozó témák pár száz oldalát átnyálazva – fenyőfa díszítés helyett – már tisztult a kép, de a kérdést (megerősítést) nem úszom meg.

Tehát. A fűtésem (nem digit, hanem a faék egyszerűségű tekergetős panellel) már egy ideje random működött. Ez abban nyilvánult meg, hogy egyrészt hidegindításkor (amikor ráadtam a gyújtást) bal oldalról, elölről mechanikus kattogás volt hallható, a fűtés azonban működött úgy-ahogy. Egy ideig fűtött, majd elkezdte visszahűteni az utasteret, ha egy fokozattal feljebb vettem a hőfokot, megint fűtött egy darabig, és így tovább. Ugyancsak ide tartozó adalék, hogy - nekem a klímapanel mögött venti nem lévén - a vezetőoldali lábtér felett, a kormányoszlop mellett lévő utastér hőmérséklet érzékelő gomba a motorcsere (azon belül a szívósor csere) óta szórakozik, idegesítő "szörcsögő" hangja van a beszívott levegővel, a fordulatszám változásával fordított arányú intenzitással.
Az "igazi" gondok viszont tegnap jelentkeztek. Megszűnt a fűtésem, a hőmérsékletet maximumra állítva is nagy jóindulattal langyosnak nevezhető levegő érkezik mindegyik szellőzőből, ezzel egyidejűleg városi araszolás alatt észrevettem, hogy a hűtővíz hőmérő mutatója bedőlt jobbra, az észleléskor a mutató kb. a függőleges és a piros mező között volt félúton. Azonnal megálltam az út mellett, hirtelen azt sem tudtam, hova kapjak a forgalom közepén. nagyjából fél percet álltam ott - mégiscsak útban voltam - de ahogy ráadtam a gyújtást, a mutató beállt középre. Indítottam, egyidejűleg gyorsan bepötyögtem a 19.7 kódot a titkosba: a víz 115 C körül volt, de ahogy elindultam (szerencsére megszűnt az araszolás), vissza is hűlt 94-re. Ahogy ezt követően haladtam, az egyik lámpánál indulás után hallottam a viszkó repülőgép-hangját, de csak alig pár másodpercig (közben a víz vissza is ment 90-re). Beálltam egy parkolóba, motorháztető felnyit. Járó motor mellett figyeltem a venti fordulatszámát, párhuzamosan a board-on változó (emelkedő) hőértékekkel. Semmi sem történt, a víz már 110-nél járt (a mutató épp csak kimozdult jobbra), de a viszkó meg sem moccant. Motor leállít.
Volt egy órás dolgom a városban, mire visszaértem, a víz visszahűlt 80 körülre (titkos szerint). Indítás, mutató középre állt, indulok, de most már célirányosan teszt-jelleggel. Araszolás, a víz viszonylag gyorsan felment 105-re, majd hirtelen vissza 95-97-re, aztán újra fel 100-ra. 50-60 km-re gyorsítás esetében tartotta a 97-98-at, de nem ment alá. Kimentem autópályára, 130-nál becövekelt 94-96 közé. De amint főút (90-95 km/h), vagy városi szötymörgés, visszatért a 97-105 közötti ingadozáshoz, de volt hogy felment 115-re is. Ezen akció közben a fűtés kb 1 percre visszatért, majd ismét megszűnt.
Itthon beálltam az udvarba, járó motornál megint megfigyelés. A víz felment 110-ig, a mutató nem mozdult középről, de a viszkó sem mozdult. A hűtőventit puszta kézzel le tudtam fogni. :shock: A vízcsövek közül a felső (szemből a jobb oldali) forró, az alsó meleg, de simán rá tudtam fogni. A víz aztán mindezek ellenére beállt 100-ra.

A témákat olvasva - és a fenti tünetek mindegyikét figyelembe véve - az alábbi lehetőségek jöhetnek szóba, és/vagy alapon:
- haldokló /halott fűtéscsap (a kattogás árulkodó jel lehet)
- haldokló viszkó (szinte biztos)
- süni (nem valószínű, mert bár fűtés nincs - talán a fűtéscsap miatt - de levegő minden fúvókán jön)
- levegős a rendszer (nem lehet, mert Muhaati csinálta)
- fagyálló - desztvíz helytelen aránya (nem lehet, mert Muhaati cserélte)
- a fagyálló folyadék szintje (nem, ellenőriztem hideg motornál, a nívó kb 1,5 cm volt lejjebb a max-nál)
- termosztát (nem valószínű, mert kb 3 hónapos Mahle-Behr, ami nem szokott szar lenni :roll: )
- a motor oldalán lévő hőgomba döglött (?)

Főleg észrevételeket, egyéb opciókat várnék (amiket nem vettem számításba).
Köszönöm!

Nem venném a lelkemre, ha ennyi lehetséges probléma víziójától hányattatva pszichiáterért kiáltanál, ráadásul a karácsonyi katarzis előtt :doglotlo: :facepalm: Ne foglalkozz vele, inkább ajándékozd el :!: Mondjuk nekem :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :facepalm: ...és utána lőn nyugalom Nálatok :nyelves: :facepalm:

Re: Fűtés-hűtés

2015.12.24. 00:39

Sziasztok
Viszonylag új vagyok BMW világában.
Az autóm kb 1 hónapja vásároltam, nem volt vele gondom, tegnap elvittem szervizbe hogy a fagyállót nézzék meg, azt mondták hogy -2 fokos leenged belőle és feltölti tömény fagyállóval.
Megtortent azonban azóta forralja a vizet, és nem.merek sehova menni vele a "jó" szervizes pedig azt mondta biztos hengerfejes majd 4.-én megnezi mert neki már nincs rá ideje az idén ugyanis bezár.
25 én szükségem lett volna a kocsira.
Légteleníteni próbáltam a hűtő előtt a csövön van egy szelep azzal amin csak gőz jön barmeddig engedem. Tudok vele valamit tenni?

Re: Fűtés-hűtés

2015.12.24. 01:15

Zolcsi írta:Sziasztok

Nem hinném, hogy hirtelen hengerfejes lett, inkább szakszerűtlen légtelenítés a baj. Amúgy nem igazán forró motornál kellene légteleníteni!
Hirtelen egy Jackson féle légtelenítést találtam a HŰTŐVÍZ topicban
Jackson írta:max: remélem nincs rejtett hőtárolód és állófűtésed mert az speciális

Várd meg amíg lehűl a kocsi (ergó külső hőmérsékletre most itt nem a -3fok hanem 30fok alatt legyen a lényeg)

0.a szintnek stimmelnie kell.
1.sapka kiteker de nem kiszed a túlfolyó tartályból (tehát lazán áll a tetején)
2.gyújtás bekapcs (amikor égnek a légzsák lámpák de még nem megy a motor)
3.két fűtés maximumra
4.ventilátor kézi alacsony szintre 3dik fokozat alatt
5.Inditsd be a motort és 3-4szer pörgesd meg 4500-5000rpm-re hirtelen, hogy kimossa a hűtőrendszert
6.ne fusson a motor 30másodpercnél hosszabb ideig mert a hűtőfolyadék melegszik és ezért kitágul
7.Ha lecsökkent a szint ekkor töltsd vissza a max szintre
8.szorosan zárd vissza a tank sapkát
9.Ellenőrizd a folyadék szintet

Ha oldalt olvasós a tied akkor középen van a szint 20fokos víznél. A pöckösnél a ott a rajz a kupak felső szintjénél lévő pöcök a 20fokos max. szint.

Figyelni kell a pöckös hűtő tartályoknál, mert tapasztalatom szerint az első 5 percben beesik a szint és addig kell kupak nélkül szintre tölteni. Ha nem így jár el a kilógó pöckös tartály gazdája akkor alacsonyabb lesz a szint és bejelez ilyenkor a szintjelző. A muhaati pl. rutinból picit többet rakott bele csak most már tudjuk miért.

Jackson, aki megnézte

Re: Fűtés-hűtés

2015.12.24. 09:43

SvidronyA írta:
Zo78 írta:

Nem venném a lelkemre, ha ennyi lehetséges probléma víziójától hányattatva pszichiáterért kiáltanál, ráadásul a karácsonyi katarzis előtt :doglotlo: :facepalm: Ne foglalkozz vele, inkább ajándékozd el :!: Mondjuk nekem :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :facepalm: ...és utána lőn nyugalom Nálatok :nyelves: :facepalm:

Gyenge próbálkozás... :mrgreen:

Re: Fűtés-hűtés

2015.12.26. 12:34

Zo78 írta:Üdv!

Az én kis orientblau mackóm forró karácsonyi ajándékkal kedveskedett...
A jelenség eléggé összetett és önmagamhoz híven kellőképpen úrra is lett rajtam a kétségbeesés. A vonatkozó témák pár száz oldalát átnyálazva – fenyőfa díszítés helyett – már tisztult a kép, de a kérdést (megerősítést) nem úszom meg.

Tehát. A fűtésem (nem digit, hanem a faék egyszerűségű tekergetős panellel) már egy ideje random működött. Ez abban nyilvánult meg, hogy egyrészt hidegindításkor (amikor ráadtam a gyújtást) bal oldalról, elölről mechanikus kattogás volt hallható, a fűtés azonban működött úgy-ahogy. Egy ideig fűtött, majd elkezdte visszahűteni az utasteret, ha egy fokozattal feljebb vettem a hőfokot, megint fűtött egy darabig, és így tovább. Ugyancsak ide tartozó adalék, hogy - nekem a klímapanel mögött venti nem lévén - a vezetőoldali lábtér felett, a kormányoszlop mellett lévő utastér hőmérséklet érzékelő gomba a motorcsere (azon belül a szívósor csere) óta szórakozik, idegesítő "szörcsögő" hangja van a beszívott levegővel, a fordulatszám változásával fordított arányú intenzitással.
Az "igazi" gondok viszont tegnap jelentkeztek. Megszűnt a fűtésem, a hőmérsékletet maximumra állítva is nagy jóindulattal langyosnak nevezhető levegő érkezik mindegyik szellőzőből, ezzel egyidejűleg városi araszolás alatt észrevettem, hogy a hűtővíz hőmérő mutatója bedőlt jobbra, az észleléskor a mutató kb. a függőleges és a piros mező között volt félúton. Azonnal megálltam az út mellett, hirtelen azt sem tudtam, hova kapjak a forgalom közepén. nagyjából fél percet álltam ott - mégiscsak útban voltam - de ahogy ráadtam a gyújtást, a mutató beállt középre. Indítottam, egyidejűleg gyorsan bepötyögtem a 19.7 kódot a titkosba: a víz 115 C körül volt, de ahogy elindultam (szerencsére megszűnt az araszolás), vissza is hűlt 94-re. Ahogy ezt követően haladtam, az egyik lámpánál indulás után hallottam a viszkó repülőgép-hangját, de csak alig pár másodpercig (közben a víz vissza is ment 90-re). Beálltam egy parkolóba, motorháztető felnyit. Járó motor mellett figyeltem a venti fordulatszámát, párhuzamosan a board-on változó (emelkedő) hőértékekkel. Semmi sem történt, a víz már 110-nél járt (a mutató épp csak kimozdult jobbra), de a viszkó meg sem moccant. Motor leállít.
Volt egy órás dolgom a városban, mire visszaértem, a víz visszahűlt 80 körülre (titkos szerint). Indítás, mutató középre állt, indulok, de most már célirányosan teszt-jelleggel. Araszolás, a víz viszonylag gyorsan felment 105-re, majd hirtelen vissza 95-97-re, aztán újra fel 100-ra. 50-60 km-re gyorsítás esetében tartotta a 97-98-at, de nem ment alá. Kimentem autópályára, 130-nál becövekelt 94-96 közé. De amint főút (90-95 km/h), vagy városi szötymörgés, visszatért a 97-105 közötti ingadozáshoz, de volt hogy felment 115-re is. Ezen akció közben a fűtés kb 1 percre visszatért, majd ismét megszűnt.
Itthon beálltam az udvarba, járó motornál megint megfigyelés. A víz felment 110-ig, a mutató nem mozdult középről, de a viszkó sem mozdult. A hűtőventit puszta kézzel le tudtam fogni. :shock: A vízcsövek közül a felső (szemből a jobb oldali) forró, az alsó meleg, de simán rá tudtam fogni. A víz aztán mindezek ellenére beállt 100-ra.

A témákat olvasva - és a fenti tünetek mindegyikét figyelembe véve - az alábbi lehetőségek jöhetnek szóba, és/vagy alapon:
- haldokló /halott fűtéscsap (a kattogás árulkodó jel lehet)
- haldokló viszkó (szinte biztos)
- süni (nem valószínű, mert bár fűtés nincs - talán a fűtéscsap miatt - de levegő minden fúvókán jön)
- levegős a rendszer (nem lehet, mert Muhaati csinálta)
- fagyálló - desztvíz helytelen aránya (nem lehet, mert Muhaati cserélte)
- a fagyálló folyadék szintje (nem, ellenőriztem hideg motornál, a nívó kb 1,5 cm volt lejjebb a max-nál)
- termosztát (nem valószínű, mert kb 3 hónapos Mahle-Behr, ami nem szokott szar lenni :roll: )
- a motor oldalán lévő hőgomba döglött (?)

Főleg észrevételeket, egyéb opciókat várnék (amiket nem vettem számításba).
Köszönöm!

Szerintem üzem meleg motornál nézd meg a hűtő tetejét alját és közepét mert nekem is hasonló problémám volt és el volt dugulva a hűtő közepe. Ezért nem hűtött rendesen dugóban a hűtés és igy a viskó sem kapcsolt be pedig a motor hőmérséklete 115- 120 c volt.

Ezt a hozzászólást a szerzőnek stupeki69 az itt látható tagok köszönték meg: Zo78
Értékelés: 4.76%

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.04. 10:59

Üdv!

Lehet nem teljesen idevaló a kérdés de végülis ez is fűtés. Az lenne a kérdésem a fűthető bőr üléssel rendelkező kollégáktól hogy ebben a jó mínuszos időben kB hány perc alatt melegszik át az ülés?

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.04. 11:36

Haby írta:Üdv!

Szia,

Nekem kb. fél perc mire már érzem, hogy melegszik az ülés. Max 1 perc.
Kb. 1/3-ra van állítva tekerő a kapcsoló mellett.

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.04. 12:39

gorcsev írta:

Akkor nálam valami nem fasza, mert majdnem fél óra kell neki. Utána jó meleg folyamatosan, de addigra már az autó is fűt bőven...
Valami tipp esetleg?

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.05. 07:19

Haby írta:

Elképzelhető, hogy neked utólag lett beleépítve a fűtőbetét és így a filcréteg alá került, ami eltart egy jó darabig mire átmelegszik.
Gyárilag a fűtőbetét a bőr és a filc között van és ez a 3 réteg össze van varrva.

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.05. 09:13

Nekem kb. 6-8 perc.
Gyanítottam hogy kissé lassú.
Ráadásul "jó helyen" van a fűtőszálam.
Lehet hogy fáradt már a cekász.
Igaz az elmúlt 6 évben talán ha 10x volt használva.

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.05. 09:53

Haby írta:Nekem kb. fél perc mire már érzem, hogy melegszik az ülés. Max 1 perc.

neba...
Nálam alsó hangon 3-4 perc kell mire érzem,hogy melegebb az ülés. Ma -10fok volt, előmelegített indulás után is kellett vagy 6-7 perc mire frankón éreztem,hogy meleg az ülés.

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.05. 10:56

Én bekapcsolom, és nem történik semmi, mert azoknak a buzi angoloknak nem kell ülésfűtés. :D

Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el

Ezt a hozzászólást a szerzőnek waresz az itt látható tagok köszönték meg: Bor3sz
Értékelés: 4.76%

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.05. 10:57

Nekem is kell vagy 4-5 perc, hogy érezzem az ülésfűtés hatását, ráadásul az autómban sima szövet alá van gyárilag beépítve. (nem bőrös az autóm) :roll:

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.05. 11:06

waresz írta:Én bekapcsolom, és nem történik semmi, mert azoknak a buzi angoloknak nem kell ülésfűtés. :D

Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el

Sött a klimát sem használják :D

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.05. 11:10

rockerekhu írta:
waresz írta:Én bekapcsolom, és nem történik semmi, mert azoknak a buzi angoloknak nem kell ülésfűtés. :D

Tapatalk-kal küldve az én GT-I9300-el

Sött a klimát sem használják :D

...én meg pukizok egyet, így azonnal van ülésfűtés :mrgreen: :facepalm: . Utána meg klímázok egyet, ha indokolt :mrgreen: :mrgreen: :facepalm: :facepalm:

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.05. 14:48

Bor3sz írta:
Haby írta:Nekem kb. fél perc mire már érzem, hogy melegszik az ülés. Max 1 perc.

neba...
Nálam alsó hangon 3-4 perc kell mire érzem,hogy melegebb az ülés. Ma -10fok volt, előmelegített indulás után is kellett vagy 6-7 perc mire frankón éreztem,hogy meleg az ülés.

Na ma megmérem este, hogy mennyi idő. Lehet érzékenyebb a hátsó felem :P

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.06. 09:49

Meg,értem. Pontosan 2 perc volt, mire elkezdtem érezni a meleget.

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.08. 23:53

Lehet facelift ülésed van facelift előtti kapcsolóval.....

Re: Fűtés-hűtés

2016.01.09. 12:49

Csak leírom, ha már így elől van a topic.
A pontosság kedvéért, 6-8 perc alatt már teljesen meleg az ülésem.
Nadrágba, kabátba rendesen érzem a meleget.
Általában akkor már le is kell venne 2-esre mert szétéget! :)
Hozzászólás küldése

VigLink badge