![]() |
2011.06.07. 17:49
szekeres írta:tibi666 írta:Sziasztok!
Erdélyben vagyok, a nagyszüleimnél, és akadt egy kis probléma.
Van itt egy Husqvarna önjáró fűnyíró, négy ütemű Briggs&Stratton motorral.
Benzint töltöttem bele, legalábbis a színe és az illata alapján az kellett legyen, mert a másik kannában sötétebb, vöröses színű üzemanyag volt, az lehetett a keverék. Nagyapám nem emlékszik rá, hogy melyik mi, de feltételezem, hogy a megfelelő üzemanyagot töltöttem bele, ilyet szoktam az otthoni fűnyíróba is.
Beindítás után a fűnyíró kékesen füstölt, majd ahogy melegedett, átváltott fehér füstre. Inkább nem erőltettem, mert elég becsületesen okádta magából. Túl sok lenne benne az olaj? Mondtam nagyfaternak, hogy nem kell bele olajat tölteni, mert ez négyütemű, nem eszi meg, de nagyon erősködött. Nem hagytam, hogy beletegye, de feltételezem, hogy lelkesen öntögette bele eddig is /nem az üzemanyagtartályba, hanem az olajbetöltőbe). Mol Garden 4T 30/40, ez volt az olajos dobozra írva, amit találtam. Gondolom ez jó bele.
Holnap elmegyek benzint venni, meg ellenőrzöm az olajszintet. Ha túl sok az olaj benne, akkor az eredményezheti ezt a füstölést?
Helo
A 4 ütemű fűnyírókba NEM kell olaj! Csak az olajtartályba, mint egy autónál. A füst több dolog miatt lehet:
1:a már régebben beletöltögetett olajtól, ha mégis tett a tankba is, ez ha kiég akkor fehér. A kék nem jó!
2:a szimering szétment és amiatt kap olajat és attól füstöl.
Na ez a kékes fehéres olajos ....
Az olajszint be van jelölve a beöntő nyíláson, vagy van nívópálca. A sok olaj szétnyom mindent. Lehet ez lesz a hiba oka.
Javaslat:
Alul a kés alatti burkolat alatt van a leeresztő csavar. ezt kitekerve ki kéne engedni belőle mindent. ezután mehet a friss olaj általában MAX 4-5 dl. Gondolom 110-130cc motor, 3-5 Le.
Én a karburátort és a légszűrő házat is levenném egy alapos takarításra. Ha sokat füstölt és a szivacs nagyon olajos akkor mindenképpen. A szivacsot lehetőség szerint cserélni kell. Nem jó a matrac szivacs! Lapban lehet venni légszűrő szivacsot, nem drága és egy életre elég. Abból ki lehet vágni méretre.
A karbutátor alsó tartály részét kell levenni és az úszó házat szárazra takarítani. Ezt féktisztítóval faszán be kell fújni. Majd összerakni mindent és lehet indítani.
Mivel nem tudni mi van a motorban, érdemes alapjáraton járatni kicsit, de ki is kell pörgetni, hogy nyomja ki a sallangot. Ezt a vadi új szivacson ellenőrizheted is.
HA kopog, zörög akkor más baj is van. Ha füstöl és nem múlik el 5-10 perc után se, akkor szimering csere.
2011.06.07. 17:50
barbrady írta:muhaati írta:barbrady írta:Rendeltem az asszony cinquecento-jába hidrotőkéket, mikor megjött elszörnyedtem a gigantikus méreteken![]()
![]()
Tudod-e, hogy kell beállítani őket? A Cinqe motorja egyszerű mint a faék, de nagyokat lehet szívni vele.
Beállítani? A fórumon azt írták hogy nem kell állítani semmit, csak régi ki, új be, fixre húzni és kész.
2011.06.07. 18:04
tibi666 írta:szekeres írta:tibi666 írta:Sziasztok!
Erdélyben vagyok, a nagyszüleimnél, és akadt egy kis probléma.
Van itt egy Husqvarna önjáró fűnyíró, négy ütemű Briggs&Stratton motorral.
Benzint töltöttem bele, legalábbis a színe és az illata alapján az kellett legyen, mert a másik kannában sötétebb, vöröses színű üzemanyag volt, az lehetett a keverék. Nagyapám nem emlékszik rá, hogy melyik mi, de feltételezem, hogy a megfelelő üzemanyagot töltöttem bele, ilyet szoktam az otthoni fűnyíróba is.
Beindítás után a fűnyíró kékesen füstölt, majd ahogy melegedett, átváltott fehér füstre. Inkább nem erőltettem, mert elég becsületesen okádta magából. Túl sok lenne benne az olaj? Mondtam nagyfaternak, hogy nem kell bele olajat tölteni, mert ez négyütemű, nem eszi meg, de nagyon erősködött. Nem hagytam, hogy beletegye, de feltételezem, hogy lelkesen öntögette bele eddig is /nem az üzemanyagtartályba, hanem az olajbetöltőbe). Mol Garden 4T 30/40, ez volt az olajos dobozra írva, amit találtam. Gondolom ez jó bele.
Holnap elmegyek benzint venni, meg ellenőrzöm az olajszintet. Ha túl sok az olaj benne, akkor az eredményezheti ezt a füstölést?
Helo
A 4 ütemű fűnyírókba NEM kell olaj! Csak az olajtartályba, mint egy autónál. A füst több dolog miatt lehet:
1:a már régebben beletöltögetett olajtól, ha mégis tett a tankba is, ez ha kiég akkor fehér. A kék nem jó!
2:a szimering szétment és amiatt kap olajat és attól füstöl.
Na ez a kékes fehéres olajos ....
Az olajszint be van jelölve a beöntő nyíláson, vagy van nívópálca. A sok olaj szétnyom mindent. Lehet ez lesz a hiba oka.
Javaslat:
Alul a kés alatti burkolat alatt van a leeresztő csavar. ezt kitekerve ki kéne engedni belőle mindent. ezután mehet a friss olaj általában MAX 4-5 dl. Gondolom 110-130cc motor, 3-5 Le.
Én a karburátort és a légszűrő házat is levenném egy alapos takarításra. Ha sokat füstölt és a szivacs nagyon olajos akkor mindenképpen. A szivacsot lehetőség szerint cserélni kell. Nem jó a matrac szivacs! Lapban lehet venni légszűrő szivacsot, nem drága és egy életre elég. Abból ki lehet vágni méretre.
A karbutátor alsó tartály részét kell levenni és az úszó házat szárazra takarítani. Ezt féktisztítóval faszán be kell fújni. Majd összerakni mindent és lehet indítani.
Mivel nem tudni mi van a motorban, érdemes alapjáraton járatni kicsit, de ki is kell pörgetni, hogy nyomja ki a sallangot. Ezt a vadi új szivacson ellenőrizheted is.
HA kopog, zörög akkor más baj is van. Ha füstöl és nem múlik el 5-10 perc után se, akkor szimering csere.
Hello!
Tudom, hogy nem kell bele olaj, ez az olajszintes téma annyira bassza a csőrömet, hogy mindjárt megyek ellenőrzöm is.
Én ennyire nem vagyok májsztró, ha az olajszint rendben, akkor holnap leszívom, amit beletöltöttem, és teszek bele "biztosan" benzint.
Ha az olajszint túl magas, akkor leeresztem, és öntök bele frisset. Köszi!
5 percnél többet nem ment, és néha egész füstmentesen tette a dolgát.
2011.06.07. 18:28
szekeres írta:tibi666 írta:szekeres írta:tibi666 írta:Sziasztok!

Nézd meg. Majd ha cserélsz, ha nem, de pörgesd ki. Inkább a szűrőt nézd még ma meg, hogy az milyen.
2011.06.07. 22:07
szekeres írta:tibi666 írta:szekeres írta:tibi666 írta:

Video
Ha helyesen végeztem el a műveletet, akkor bőven sok benne az olaj.
Légszűrőház nem tudom hol van, majd megkeresem rajta. Nem értek a kerti gépekhez.![]()
2011.06.07. 23:39
2011.06.08. 16:50
2011.06.08. 20:03
tibi666 írta:Olajcsere a fűnyíróban ?
Füstölés megszűnése ?
Fű levágása ?
NAGY KÖSZÖNET SZEKERES KOLLÉGÁNAK A TANÁCSOKÉRT! ???
2011.06.08. 20:07
szekeres írta:tibi666 írta:Olajcsere a fűnyíróban ?
Füstölés megszűnése ?
Fű levágása ?
NAGY KÖSZÖNET SZEKERES KOLLÉGÁNAK A TANÁCSOKÉRT! ???
Nincs mit, örülök, hogy segíthettem.
2011.06.08. 20:14
Jerry írta:szekeres írta:tibi666 írta:Olajcsere a fűnyíróban ?
Füstölés megszűnése ?
Fű levágása ?
NAGY KÖSZÖNET SZEKERES KOLLÉGÁNAK A TANÁCSOKÉRT! ???
Nincs mit, örülök, hogy segíthettem.
Akkor ha már fűnyíró:
tud valaki reális áron eladó benzinmotoros vagy akkumulátoros, legalább 45cm-es késsel rendelkező, fűgyűjtős és ha lehet mulcsozós fűnyírót? Használt érdekelne elsősorban, mert az újak, amik ezt tudják, baromi drágák.
2011.06.08. 20:36
szekeres írta:FUXTEC - et tudok rendelni, nem olcsó, de kb fele pénz, mint itthon az ami annyit tud.
Az ár megadva az oldalon, + szállítás jön rá. bár ezt majd ha netán kell, megbeszéljük.
3in1 fűnyíró FUXTEC
2011.06.08. 20:49
Jerry írta:szekeres írta:FUXTEC - et tudok rendelni, nem olcsó, de kb fele pénz, mint itthon az ami annyit tud.
Az ár megadva az oldalon, + szállítás jön rá. bár ezt majd ha netán kell, megbeszéljük.
3in1 fűnyíró FUXTEC
Na valami ilyesmire gondoltam fele ennyiért!
Erről mi a vélemény?
Megbízhatók? Van itthon szervízháttér? Mit kell tudni egy használt fűnyíró vásárlásakor?
2011.06.08. 20:51
szekeres írta:Jerry írta:szekeres írta:FUXTEC - et tudok rendelni, nem olcsó, de kb fele pénz, mint itthon az ami annyit tud.
Az ár megadva az oldalon, + szállítás jön rá. bár ezt majd ha netán kell, megbeszéljük.
3in1 fűnyíró FUXTEC
Na valami ilyesmire gondoltam fele ennyiért!
Erről mi a vélemény?
Megbízhatók? Van itthon szervízháttér? Mit kell tudni egy használt fűnyíró vásárlásakor?
Jó gép, ám a fűgyűjtő szerintem, ha csak ez van akkor használhatatlan, vagy 5 percenként üríteni kell.
Ha a motor jó, akkor ok, ha nem akkor horror hozzá minden alkatrész. Jól meg kell nézni.
2011.06.08. 21:16
szekeres írta:Ha a motor jó, akkor ok, ha nem akkor horror hozzá minden alkatrész. Jól meg kell nézni.
2011.06.08. 23:50
Jerry írta:szekeres írta:Ha a motor jó, akkor ok, ha nem akkor horror hozzá minden alkatrész. Jól meg kell nézni.
És mit kell rajta jól megnézni? Gondolom könnyen indul, nem füstöl és még?
A fűgyűjtő talán elég lenne, mert inkább a mulcsozót használnám.
2011.06.09. 18:56
szekeres írta:Jerry írta:szekeres írta:Ha a motor jó, akkor ok, ha nem akkor horror hozzá minden alkatrész. Jól meg kell nézni.
És mit kell rajta jól megnézni? Gondolom könnyen indul, nem füstöl és még?
A fűgyűjtő talán elég lenne, mert inkább a mulcsozót használnám.
Nem zörög, csattog és kopog. Fordulatot veszi rendesen és nem árt egy kompresszió mérés sem. Olajat nem ereszti, nem fullad.
2011.06.09. 19:56
2011.06.09. 20:57
kopasze-28 írta:Ha vki/k nem olvasnák a találkozós topikot,ajánlom figyelmükbe![]()
nagy megtiszteltetés vólna,ha....![]()
![]()
![]()
2011.06.11. 11:25
2011.06.11. 12:09
barbrady írta:Ezt meg az előbb vettem a tescoban, van többféle ízben, de van sima szénsavas vodka is:-)