![]() |
2010.02.23. 01:59
tpiski írta:Urak!
A hétvégén megjártam vidéket, és sikerült megtalálnom egy akkora kátyút Kőszeg felé, hogy rögtön kilapította a felnimet. Jobb hátsót konkrétan. Éreztem, hogy ráz, de kívülről nem látszott semmi, aztán amikor elmentünk gumishoz és levette, egyből fogtam a fejem, lapos volt szépen belül a fém.
Kérdésem a következő!
Tud-e valaki jó felnijavítót, akihez el tudnám vinni, mert egyrészt olyan árakat mondtak be pár helyen, hogy majdnem szemberöhögtem őket, másrészről tudom, hogy megvan az esély, hogy elreped a felni javításkor és minél lelkiismeretesebb emberkére akarnám bízni, aki már bizonyított.
Amúgy az eset Zsira nevű falü után történt, Kőszeg felé haladva, de gyakorlatilag azon a részen minden tele van gödrökkel, remélem aki arra jár jobban megussza.
Feldobnám itt is, amit a fórum ide tartozó topikjában már megtettem, hogy szeretnék még egy 16"-os felnigarnitúrát venni, ha van valakinek elfekvőben, ha lehet télit.
Tamás
2010.02.23. 12:53
2010.02.23. 13:12
Labi írta:ja ja vmi olyasmi lehet!![]()
tényleg, hogy áll a vas? alakul?
2010.02.23. 13:21
2010.02.23. 13:23
Labi írta:kaució asszem nem volt, de egy komoly gép 1.500.-/nap volt.
egyébként sárgát lehet fehér indexessé varázsolni... csak hogy tudj róla!
2010.02.23. 13:29
e39chip írta:Labi írta:kaució asszem nem volt, de egy komoly gép 1.500.-/nap volt.
egyébként sárgát lehet fehér indexessé varázsolni... csak hogy tudj róla!
Hol bérelted a gépet??
De nekem a sárga jobban tetszik...
2010.02.23. 13:31
Labi írta:e39chip írta:Labi írta:kaució asszem nem volt, de egy komoly gép 1.500.-/nap volt.
egyébként sárgát lehet fehér indexessé varázsolni... csak hogy tudj róla!
Hol bérelted a gépet??
De nekem a sárga jobban tetszik...
senki se tökéletes!![]()
én újpesten béreltem, de sztem a közeledben OBI-ban is lehet, vagy baumax ...ott is láttam ilyen lehetőséget
2010.02.23. 13:40
e39chip írta:Labi írta:e39chip írta:Labi írta:kaució asszem nem volt, de egy komoly gép 1.500.-/nap volt.
egyébként sárgát lehet fehér indexessé varázsolni... csak hogy tudj róla!
Hol bérelted a gépet??
De nekem a sárga jobban tetszik...
senki se tökéletes!![]()
én újpesten béreltem, de sztem a közeledben OBI-ban is lehet, vagy baumax ...ott is láttam ilyen lehetőséget
Akkor megyek és megnézem majd![]()
Off, de nem tudjátok honnan tudnék a PDa-mra letölteni Windows Mobile 6.1-et vagy 6.5 magyart??
2010.02.23. 13:41
És keresek oldalra Shadowline díszléceket.
2010.02.23. 13:45
gk004 írta:e39chip írta:Labi írta:e39chip írta:Labi írta:kaució asszem nem volt, de egy komoly gép 1.500.-/nap volt.
egyébként sárgát lehet fehér indexessé varázsolni... csak hogy tudj róla!
Hol bérelted a gépet??
De nekem a sárga jobban tetszik...
senki se tökéletes!![]()
én újpesten béreltem, de sztem a közeledben OBI-ban is lehet, vagy baumax ...ott is láttam ilyen lehetőséget
Akkor megyek és megnézem majd![]()
Off, de nem tudjátok honnan tudnék a PDa-mra letölteni Windows Mobile 6.1-et vagy 6.5 magyart??
Há ez fogós kérdés. Pontosan meg kell adni a PDA-d márkáját, mert ezek készülékfüggőek. Aztán google. "PDA márka/típus windows mobile 6.1 ROM"
Ezen a fórumon is lehet keresgélni: PDA fórum
Fontos, hogy ne próbálj meg másféle készülékre való ROM-ot feltölteni, mert az téglásítja a készüléket jó eséllyel
2010.02.23. 14:27
e39chip írta:gk004 írta:e39chip írta:Labi írta:e39chip írta:Labi írta:kaució asszem nem volt, de egy komoly gép 1.500.-/nap volt.
egyébként sárgát lehet fehér indexessé varázsolni... csak hogy tudj róla!
Hol bérelted a gépet??
De nekem a sárga jobban tetszik...
senki se tökéletes!![]()
én újpesten béreltem, de sztem a közeledben OBI-ban is lehet, vagy baumax ...ott is láttam ilyen lehetőséget
Akkor megyek és megnézem majd![]()
Off, de nem tudjátok honnan tudnék a PDa-mra letölteni Windows Mobile 6.1-et vagy 6.5 magyart??
Há ez fogós kérdés. Pontosan meg kell adni a PDA-d márkáját, mert ezek készülékfüggőek. Aztán google. "PDA márka/típus windows mobile 6.1 ROM"
Ezen a fórumon is lehet keresgélni: PDA fórum
Fontos, hogy ne próbálj meg másféle készülékre való ROM-ot feltölteni, mert az téglásítja a készüléket jó eséllyel
Köszi, de HTC P3300 Artemis-em van.
2010.02.23. 17:10
2010.02.23. 17:39
MChris írta:Senki többet? (mert akkor törölném...)
2010.02.23. 17:42
simi64 írta:MChris írta:Senki többet? (mert akkor törölném...)
Még csak annyit, hogy szégyellhetitek magatokat, minden csajszit elhajtotok innen![]()
Pedig most jött volna a bemutatkozó topic, a lenge öltözetű avatar és a képek az E39-ről![]()
(töröld ezt is Chris)
2010.02.23. 17:43
2010.02.23. 17:45
simi64 írta:MChris írta:Senki többet? (mert akkor törölném...)
Még csak annyit, hogy szégyellhetitek magatokat, minden csajszit elhajtotok innen![]()
Pedig most jött volna a bemutatkozó topic, a lenge öltözetű avatar és a képek az E39-ről![]()
(töröld ezt is Chris)
2010.02.23. 18:05
2010.02.23. 18:11
jackson írta:Jackson, mint moderátor:
Pearl és e39chip ezt azonnal hagyjátok abba. Az hogy személyeskedésbe fajul a vita nem toleráljuk ezen a fórumon.
Mind a kettőtöknek van eltérő véleménye OK. Egyszer leirtátok OK. De az nem ok, hogy vitatkozni kezdtek róla ezért törlöm a hozzászólásaitokat az első kettőig visszamenőleg. A másik fél életkorának és ki mennyi hozzászólással rendelkezik meg kifejezetten a személyeskedés kategóriájába esik amit figyelmeztetés nélkül törlünk. Lásd szabályzat.
2010.02.23. 18:15