Facebook E39.hu Google+ E39.hu Youtube E39.hu Twitter E39.hu Instagram E39.hu
Hozzászólás küldése

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.22. 19:13

Sziasztok,
szeretnék megosztani egy tegnapi történést ami negatívan indult, tovább mélyült, de végül pozitívan zárult.
Fiam és három évfolyamtársa kora délután indult haza Győrből Veszprémbe szeretett autómmal, amely még bent a városban egyszer csak menet közben megállt.
Az önindító tekert, de nem indult el, szerencsére pont olyan helyen történt ahol biztonságosan félre tudták tolni és megvárni a fejleményeket.
Azonnal felhívott, s az elmondott „tünetek” alapján rögtön a vezetőülés alatti szivattyúra gyanakodtam, mivel a tankban lévőt tavaly cseréltem.
Én ekkor éppen Pesten dolgoztam, gyorsan megkerestem guglin a győri hivatalos BMW kereskedés és szerviz elérhetőségét, naivan arra gondolva hogy ők tudják helyben a leggyorsabban megnézi mi lehet a gond, s legalább bevinni magukhoz az autót.
Nos kb. 20 perc alatt hatszor hivtam fel őket.
A telefonos kislány nagyon kedves volt, kapcsolt a szervízhez, ahol hosszú percek kicsöngése után bontott a vonal.
Ugyanez volt a második és harmadik próbálkozásnál is.
A negyediknél felvették és nemes egyszerűséggel mellé tették, kb. egy percig hallgattam a háttérbeszélgetés foszlányait, majd én bontottam a hívást.
Ötödszörre ismét nem vették fel, hatodik alkalommal pedig megkértem a kisasszonyt hogy ne kapcsolgasson, hanem próbáljon személyesen iderángatni valakit a telefonhoz.
El is indult, majd kb. egy perces várakozás után közölte hogy beszélt az illetékessel, de ő most nem ér rá…
Hozzá kell tenni hogy részleteket nem tudtak csak annyit hogy egy BMW-s bajban van.
Hát ennyit a Leier Autó győri szervizéről, írásban fogom tájékoztatni a BMW Magyarországot, hogyan képviseli ezen cég ezt a márkát…
Így aztán egy ismerős veszprémi autómentő elhozta az autót haza, én meg közben Pestről mentem a fiúkért.
Kicsit utána olvasva itt a fórumon megerősítette a gyanúmat, hogy a szivattyú a búnös.
Ma reggel kicsi ütögetés után elindult, s utána beröffent azonnal a motor is.
Természetesen jövő hét elején azonnal cserélem, illetve kap egy diagot a biztonság kedvéért.
Ami a pozitív élményt adta, hogy azalatt a két és fél óra alatt amíg a fiamék a félretolt kocsinál vártak, több BMW-s is megállt megkérdezve segíthetnek-e, egyikük még el is vitte a fiamat a közeli benzinkúthoz gázolajat hozni a tankba, hátha az a gond.
Megadták a telefonszámukat is ha még segítség kellene.
Illetve megállt egy biciklis is, aki mellesleg BMW-s. :P
Nagy öröm megtapasztalni ezt az összetartozást, így ismeretlenül is köszönöm mindegyiküknek a segítséget !
Tényleg jó hosszúra sikerült, bocsi még egyszer.
Üdv.,
TomFox

Ezt a hozzászólást a szerzőnek TomFox az itt látható tagok köszönték meg: 3 jimbi525d, notaridavid, yoda
Értékelés: 14.29%

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.26. 22:19

Skacok, van közöttünk olyan aktív tag akinek 5er GT-je van? Kíváncsi lennék a tapasztalatokra.

Kép

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.26. 22:29

TomFox írta:Hát ennyit a Leier Autó győri szervizéről, írásban fogom tájékoztatni a BMW Magyarországot, hogyan képviseli ezen cég ezt a márkát…

Sorry, ha tapintatlannak fogok tűnni, pedig csak realista vagyok. A te BMW-ed egy márkaszerviz számára csak egy hatalmas púp a hátán. 13 éves, élete során számos szerelő javíthatta már, nekik erre nincs szükségük.

Mit szeretnek? Új autót értékesíteni, garanciális idő alatt kötelező szervizelést elvégezni, illetve kényszerből garancia időn belül javításokat elvégezni. Itt ki is merült a tevékenységi körük. Aktuális modellgeneráción kívül esetleg még az előzőt úgy, ahogy megtűrik, nagy undorral, de sajnos egy E39-nek ilyen helyen már semmi keresnivalója sincs. Abba már bele sem megyek, hogy szinte kivétel nélkül külsős partner végzi a munkák nagy részét a márkaszervizek számára :wink:

Ezt a hozzászólást a szerzőnek NagyMatyas az itt látható tagok köszönték meg: jlaszlo75
Értékelés: 4.76%

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.26. 22:43

Sziasztok,

A TopN és TopN Plus (benzin) üzemanyagokkal kapcsolatban van valakinek tapasztalata?
(LukOil kutak kínálata)

Köszönöm,

Papi

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.26. 23:18

NagyMatyas írta:

Idézet a kolega hozzászólásából: ,,Hozzá kell tenni hogy részleteket nem tudtak csak annyit hogy egy BMW-s bajban van."

Ezt úgy értelmeztem, hogy nem derült ki az autó kora. A márkaszervizben csak diagoltatni szeretett volna ami szerintem elég "könnyű pénz" egy márkaszerviznek szvsz.

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 09:51

attila94 írta:

Igazad lehet. :wink: Ettől függetlenül ez nem pénz egy márkaszerviznek, csak idő pazarlás. Az a pénz, ha begurulsz egy új hetessel, csinálnak rajta egy 300 ezer forintos kötelezőt, majd eladnak 1 milláért egy téli gumi garnitúrát felnivel. Én sem csinálnám máshogy, valahogy fenn kell tartani magukat, ha tetszik nekünk, ha nem. :franko: Amint mondtam, ha javítanak is, azt is általában gari miatt, de többnyire ezt is külsős partner intézi.

Ezt a hozzászólást a szerzőnek NagyMatyas az itt látható tagok köszönték meg: jlaszlo75
Értékelés: 4.76%

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 10:12

A kutya ugat, a karaván halad...

De ugyanezt a hozzáállást tapasztaltam amikor a futóművemet akartam beállítatni a szakszervízben.
Közelükbe sem megyek és nem csak az áruk miatt.

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 10:33

Afterdark írta:

Okos ember ezt megérti és nem sértődik meg rajta :D Üzletben nincs barátság ugyebár. Horror pénzeket kell kitermelniük és nem engedhetik meg maguknak, hogy ezt bármi bizonytalan kimenetelű szereléssel kockáztassák meg.

Fehérvári KDS-ről majd mesélek, hogy mi a tapasztalat, mert lassan vinni kell a 35d-t állíttatni, ha kész lesz a futómű generál!

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 10:40

Az a baj, hogy már az E9x, E6x, E7x szériákhoz sem értenek az egyszerűbb autószerelők, lövésük sincs hozzá, pláne felszerelésük. Nagyon kevesen vannak, akik értenek ezekhez a szériákhoz meg az ezek utániakhoz, azok viszont már 10-20ezer körüli óradíjakkal dolgoznak és sokszor hetekig kell várni, hogy egyáltalán sorra kerüljön az autó. Fullon vannak munkával, hiába emelik az egekig az óradíjaikat. Meg mondjuk egy márkaszervizben sem feltétlen értenek mindenhez.

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 10:44

Fehérvári KDS-ről majd mesélek, hogy mi a tapasztalat, mert lassan vinni kell a 35d-t állíttatni, ha kész lesz a futómű generál![/quote]

Meglepődöm, hogy a Navara eset után még bemész oda.

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 10:46

BMWMuller írta:Az a baj, hogy már az E9x, E6x, E7x szériákhoz sem értenek az egyszerűbb autószerelők, lövésük sincs hozzá, pláne felszerelésük. Nagyon kevesen vannak, akik értenek ezekhez a szériákhoz meg az ezek utániakhoz, azok viszont már 10-20ezer körüli óradíjakkal dolgoznak és sokszor hetekig kell várni, hogy egyáltalán sorra kerüljön az autó. Fullon vannak munkával, hiába emelik az egekig az óradíjaikat. Meg mondjuk egy márkaszervizben sem feltétlen értenek mindenhez.

Ezt a három szériát okvetlenül még nem tekintem ördöglakatnak, egy általánosságban jó szerelő, aki akar és képes fejlődni, tudja őket szerelni. Persze szükséges hozzá megfelelő szerszámozottság és technológia ismeret, de ez az a széria, amire azt mondta nekem több szerelő, hogy ezt még érdemes életben tartani, az F-eset már nem, mert annyira komplikált. Ezt én is így gondolom. E szériának minden része jól szerelhető, akár otthon is javítható. Elektronikai csemegék a neccesek inkább. (a vezérlő cseréket, programozást, szoftver frissítést, most direkt kihagytam, mert ahhoz szakember és gyári felszerelés kell)

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 10:50

Afterdark írta:Fehérvári KDS-ről majd mesélek, hogy mi a tapasztalat, mert lassan vinni kell a 35d-t állíttatni, ha kész lesz a futómű generál!

Meglepődöm, hogy a Navara eset után még bemész oda.[/quote]

Az állítás jó lett végül :wink: Egy igen alattomos futómű hiba okozta a gondot, ami bizonyos esetekben jött csak elő. (laprúgó hátsó szilent) Emiatt húzott el az autó oldalra lejtő úton. (Érdekes, hogy csak balra, jobbra nem.) Elől egyébként a lengéscsillapító alsó szilentje is cserés, ezt érdekes, hogy nem vették észre sehol, ez is gátolta a normális beállíthatóságot ugyebár. Na mindegy, nehezen, de össze fog állni :roker:

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 15:15

NagyMatyas írta:
BMWMuller írta:Az a baj, hogy már az E9x, E6x, E7x szériákhoz sem értenek az egyszerűbb autószerelők, lövésük sincs hozzá, pláne felszerelésük. Nagyon kevesen vannak, akik értenek ezekhez a szériákhoz meg az ezek utániakhoz, azok viszont már 10-20ezer körüli óradíjakkal dolgoznak és sokszor hetekig kell várni, hogy egyáltalán sorra kerüljön az autó. Fullon vannak munkával, hiába emelik az egekig az óradíjaikat. Meg mondjuk egy márkaszervizben sem feltétlen értenek mindenhez.

Ezt a három szériát okvetlenül még nem tekintem ördöglakatnak, egy általánosságban jó szerelő, aki akar és képes fejlődni, tudja őket szerelni. Persze szükséges hozzá megfelelő szerszámozottság és technológia ismeret, de ez az a széria, amire azt mondta nekem több szerelő, hogy ezt még érdemes életben tartani, az F-eset már nem, mert annyira komplikált. Ezt én is így gondolom. E szériának minden része jól szerelhető, akár otthon is javítható. Elektronikai csemegék a neccesek inkább. (a vezérlő cseréket, programozást, szoftver frissítést, most direkt kihagytam, mert ahhoz szakember és gyári felszerelés kell)

Szándékosan nem E46, E39-eket írtam, de láttam én már elvérezni profi szerelőt benzines E46 hengerfejjel is, 1 hónapig erőlködött vele aztán feladta. A haverom fél óra alatt lazán megoldotta a dolgot.

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 16:11

Papi írta:Sziasztok,

A TopN és TopN Plus (benzin) üzemanyagokkal kapcsolatban van valakinek tapasztalata?
(LukOil kutak kínálata)

Köszönöm,

Papi

Üdvözöllek!

Tapasztalatom, hogy ennek már semmi köze a LukOil-hoz. Sokáig ott tankoltam 98 oktánost.
Amióta a MOL tulajdona, semmi különleges nincs ebben (sima, majdnem kéntelenített, adalékolt MOL-benzin. Az az, újság, hogy nem árulnak 98-ast és nem lehet kapni "GENESIS PREMIUM 5W-40 olajat sem, ami nagyon jó volt).

Na ez nekik TopN -

Üdv.: Pekka

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 17:01

BMWMuller írta:
Szándékosan nem E46, E39-eket írtam, de láttam én már elvérezni profi szerelőt benzines E46 hengerfejjel is, 1 hónapig erőlködött vele aztán feladta. A haverom fél óra alatt lazán megoldotta a dolgot.

Mégsem lehetett annyira profi :D :facepalm:

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 17:40

Annak hiszi magát, meg a környék egyik legjobb szerelője mások szerint.

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 18:39

Okos ember ezt megérti és nem sértődik meg rajta :D Üzletben nincs barátság ugyebár. Horror pénzeket kell kitermelniük és nem engedhetik meg maguknak, hogy ezt bármi bizonytalan kimenetelű szereléssel kockáztassák meg.

Fehérvári KDS-ről majd mesélek, hogy mi a tapasztalat, mert lassan vinni kell a 35d-t állíttatni, ha kész lesz a futómű generál![/quote]

Ezek szerint én buta vagyok, mert nem értem meg.
Annyit tudtak csak, hogy egy BMW tulaj szeretne a szervízzel beszélni.
Nem tudták az autó korát vagy típusát, nem tudták mi történt, mert odáig el sem jutottunk...

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 19:34

TomFox írta:Okos ember ezt megérti és nem sértődik meg rajta :D Üzletben nincs barátság ugyebár. Horror pénzeket kell kitermelniük és nem engedhetik meg maguknak, hogy ezt bármi bizonytalan kimenetelű szereléssel kockáztassák meg.

Fehérvári KDS-ről majd mesélek, hogy mi a tapasztalat, mert lassan vinni kell a 35d-t állíttatni, ha kész lesz a futómű generál!

Ezek szerint én buta vagyok, mert nem értem meg.
Annyit tudtak csak, hogy egy BMW tulaj szeretne a szervízzel beszélni.
Nem tudták az autó korát vagy típusát, nem tudták mi történt, mert odáig el sem jutottunk...[/quote]

Valószínüleg én sem vagyok százas!
Senkit nem tudok sajnálni a szolgáltatói szektorban a kitermelni valója miatt, pláne nem egy márkaszervízt!
Ilyen hozzá állást egy Lada dealertől sem tudnék elfogadni, nemhogy egy prémium gyártótól.
Münchenben kéne gondoskodniuk róla, hogy ilyen ne fordulhasson elő!

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.27. 22:27

rockolo77 írta:Valószínüleg én sem vagyok százas!

Megnézném mondjuk Németországhoz képest hány darab új BMW-t adnak el idehaza. Ez kb az alapja mindennek :D Nem szeretnék üzletpolitikából senkit oktatni, de elmondom felületesen a véleményemet.

Tehát, van a márkaszerviznek egy ügyfélköre, ez általában azokból az ügyfelekből áll, akik vagy megveszik szalonból az új autót, vagy a márkaszerviz által értékesített jahreswagen-eket. Ezen autók előélete ugyebár ismert. Fiatalok, viszonylag alacsony futás, nagyjából a javításokkal kapcsolatos kockázat is alacsony. Mit értek kockázat alatt? Azt, hogy nem merül fel olyan probléma, amikor a javítás kimenetele kétes. Elég a márkaszerviznek az olyan probléma, amikor az ügyfél hetek óta kölcsönautóval vagy taxival jár, mert fejvakarva nem tudják megoldani, hogy mitől állt meg a sok 10 milliós autó. Nem vállalnak ennek tetejébe olyat, hogy valaki lerobbant az út szélén ismeretlenül. Ha az előbb említett ügyfelek közül robban le valaki, azért természetesen kimennek, de azért, mert belőlük élnek meg :wink: Ezekbe az autókba nem gagyizott bele senki sufni szerelő, nem fog szembe jönni semmi szétbarmolt, megtákolt alkatrész, ők nyúlnak hozzá jó esetben először.

Egy márkaszerviz nem fog elvállalni ismeretlen embertől, az út széléről egy autót. Ha új autó lenne tudnák, hogy kié, névről kimennének, megoldanák, az ügyfél pedig kifizetné a 25-30 ezer forintos rezsi óradíjat, mert köti a garancia és a többi. Ezt egyszerűen egy "útszéli ismeretlen" emberből nem nézik ki. Van nekik elég munkájuk továbbá. Azt nem is mondom, hogy az új modellek mellett, ha tetszik, ha nem, egy bevitt E39, hogy is mondjam, imázs romboló :evil: 10-15-20-30-40-50-60 millió forintos autók tulaja nem elégülnének ki a gondolattól, hogy ahova ők viszik a drága autót, ott egy 13 éves mondjuk 1 millió forintos E39-et is javítanak. Akkor mi benne a prémium, amit a pénzért kapnak? ( Én nem ez a fajta ember vagyok, de ez itt erről szól, aki máshogy látja, az magát csapja csak be.)

Én ezt alapjában nem ítélem el. A szolgáltatói szféra erről szól. Mindenki megtalálja az igényeinek, pénztárcájának való szolgáltatást. Nem kell nemtetszésből azt mondani, hogy a szolgáltatókat nem sajnálod. Mitől jobb egy alkalmazott? Tényleg csak kérdezem :wink: Mi is 13 másik embernek adunk munkát és hidd el sokszor k*rvára könnyebb lenne, hogyha nem így kéne eljárni. A márkaszervizben is emberek dolgoznak, magukért, másokért. Ez nem az ő hibájuk, hogy az üzletpolitika ezt kívánja meg. Ez így tud működni. :wink:

Ezt a hozzászólást a szerzőnek NagyMatyas az itt látható tagok köszönték meg: jimbi525d
Értékelés: 4.76%

Re: Minden, amit mondani akarsz...

2016.10.28. 02:02

Elég szomorú, hogy az autóipar (is) idáig süllyedt.
Nem lett volna szabad telefonban lerázniuk a klubtársat, akár egy friss, és ropogós F-szériás autóval is lehetett volna gondja, amit esetleg az ország másik végében, vagy külföldön vásárolt, azért nem volt ismerős a neve.
Ezt a szolgáltatás-alkalmazott témát nem igazán értem, azt hiszem el beszélünk egymás mellett.
Hozzászólás küldése

VigLink badge